Fekete ribiszke vagy köszméte

Közép-Európában a hűvösebb, kiegyenlített éghajlatról származó fekete ribiszke a forró, aszályos alföldi nyarat nehezen bírja: nagy a vízigénye, tűző napon korán ledobja a leveleit és gyengén terem, a korai virágokat pedig már az enyhe fagy is károsítja. A meszes, lúgos és a kiszáradó talajt nem viseli el. Legsúlyosabb gondja a ribiszkerügy-gubacsatka, amely felduzzasztja a rügyeket és terjeszti a gyógyíthatatlan reverziós vírust (a beteg bokrot ki kell vágni). Gyakori még az üvegszárnyú ribiszkelepke, a levéltetvek, a lisztharmat és a korai lombhullást okozó levélfoltosság.

Közép-Európában a köszméte legsúlyosabb betegsége az amerikai köszmételisztharmat: a hajtásvégeket és a bogyókat előbb fehér, majd barna, nemezes bevonat borítja, a termés ehetetlenné válik. Szellős koronával, a fertőzött hajtásvégek levágásával és ellenálló fajtákkal (például a Hinnonmäki fajták, Invicta, Pallagi óriás) előzhető meg. A levélfoltosság nyár közepére lombhullást okoz, a köszméte-levéldarázs álhernyói pedig napok alatt kopaszra rágják a bokrot, ezért májustól érdemes a bokor belsejét is figyelni. A forró, száraz alföldi nyarat rosszul bírja: tűző napon a levelek és a bogyók megperzselődnek és lehullanak, a következő évi termés is gyengébb lesz, ezért öntözni és talajt takarni kell. A korai virágokat a késői fagy károsíthatja.