Fekete ribiszke vagy piros ribiszke

Közép-Európában a hűvösebb, kiegyenlített éghajlatról származó fekete ribiszke a forró, aszályos alföldi nyarat nehezen bírja: nagy a vízigénye, tűző napon korán ledobja a leveleit és gyengén terem, a korai virágokat pedig már az enyhe fagy is károsítja. A meszes, lúgos és a kiszáradó talajt nem viseli el. Legsúlyosabb gondja a ribiszkerügy-gubacsatka, amely felduzzasztja a rügyeket és terjeszti a gyógyíthatatlan reverziós vírust (a beteg bokrot ki kell vágni). Gyakori még az üvegszárnyú ribiszkelepke, a levéltetvek, a lisztharmat és a korai lombhullást okozó levélfoltosság.

Közép-Európában a forró, száraz alföldi nyarat rosszul viseli: tűző napon, kiszáradó talajban korán ledobja a leveleit, a bogyók aprók maradnak és lehullanak, ezért öntözni és talajt takarni kell. Az erősen meszes, lúgos talajt sem bírja. Leggyakoribb kártevője az üvegszárnyú ribiszkelepke, amelynek hernyója a vesszők belsejét rágja ki, mellette a levélpirosító ribiszke-levéltetű hólyagosítja a leveleket. Betegségei közül a levélfoltosság (korai lombhullással), a lisztharmat és ritkábban a rozsda fordul elő.